ANDÓ ANETT BELSŐÉPÍTÉSZ, LAKBERENDEZŐ
- BELSŐÉPÍTÉSZET ÉS LAKBERENDEZÉS DEBRECEN

Andó Anett mesterdiplomás belsőépítész vagyok.

A belsőépítészet a hivatásom.

32 éve foglalkozik a családom egyedi bútorgyártással, így nem túlzok azzal, hogy már születésem óta első kézből látom a legújabb designokat.
10 éve folyamatosan tervezek magánszemélyeknek és közületeknek egyaránt, amiért rettentő hálás vagyok.

Mottóm: „ Az ügyfél igénye az első .”

Tervezésem mindig a  személyre szabással  kezdődik. Terveim szakmai alapjait a funkcionalitás és az ergonómia adja.

TANULMÁNYAIM:

Mindig is szorgalmas voltam, már általános iskolában is. A kitűnő tanulmányom mellett sorra nyertem a rajzversenyeket.  A rajzolás és a művészetek iránti szenvedélyem annyira erős volt, hogy gimnáziumi éveimet a Medgyessy Ferenc Gimnázium Rajz szakján töltöttem.

   2010-2015 Okleveles Belsőépítész lettem

Metropolitan Egyetemen szereztem meg az alap és a mesterdiplomámat is, az ország egyetlen olyan belsőépítész szakán, ahol az ország leghíresebb és legjobb belsőépítészeitől tanulhattam. Ahogy olvasható a rövid önéletrajzból, mindig fontos volt számomra, hogy a legjobbaktól tanuljak, hogy én is egyszer a legjobb lehessek.

   2018 Építész Kamara Aktív tagú belsőépítésze lettem

2015-2018-ig készített munkáimat kellett a kamara előtt prezentálnom, ahol a szakmai bizottság eldöntötte, hogy tag lehetek. Életem eddigi egyik legnagyobb mérföldköve, amire nagyon büszke vagyok.

Folyamatosan járok továbbképzésekre, kiállításokra, annak érdekében, hogy a legjobbat tudjam nyújtani Nektek. Mindig naprakész vagyok a szakmámban!

Egyik legemlékezetes utazásom például  Spanyolországban a  Porcelanosa 50. születésnapján volt, ahol megnézhettem a legújabb burkolatokat és bútortrendeket, ráadásul még a gyártási folyamatot is bemutatták nekem.

Andó Anett belsőépítész, lakberendező Debrecen

Mik az erősségeim?

  • Az építkezésekre, felújításokra teljes körű rálátásom van. 
  • Komplett tervezéseket és kivitelezéseket, műszaki vezetéseket vállalok.
  • Ennek a tudásnak köszönhetően mindig olyan terveket adok ki a kezemből, melyekből a szakemberek méretpontos kivitelezéseket készíthetnek.
  • Nevünket (az Andó a családnevünk), arcunkat adtuk az egyedi bútorgyártó cégünkhöz. Mindannyian maximalisták vagyunk. Csak olyan végeredményt adunk ki a kezünkből, amit mi is szívesen látnánk otthon. Az én személyes megbízásom mögött ott van a 32 éve működő 25 fős szakemberrel rendelkező családi vállalkozásunk is.

A felújítás, építkezés az egyik legszebb életesemény az életében. Engedd, hogy levegyem az összes terhet  a vállaidról, neked csak  az építkezésed/ felújításod boldogságot okozó dolgaival kell csupán foglalkoznod és élvezned a jól megérdemelt munkád gyümölcsét.

Referencia munkáim


Várom nagyon a közös munkát veled!  

+36 30 413 0360 ando.anett91@gmail.com

mesterdiplomás belsőépítész Debrecen

BELSŐÉPÍTÉSZETI TERVEZÉS MENETE

1.  Első egyeztetés az irodámban történik. - Debrecen Külső Böszörményi út 6. Amennyiben messze laksz rugalmasan online tartjuk az első találkozónkat. Megbeszéljük mik lesznek a tervezendő terek, milyen stílust képviseltek, milyen   igényeitek vannak.
(A tervezni kívánt terekről ha van műszaki rajzod építésztől akkor hozd magaddal, vagy küld el nekem az ando.anett91@gmail.com-ra, ha gyűjtöttél inspirációs képeket, akkor azokat is átnézzük közösen. )

2. Árajánlatomat elküldöm emailben. Annak elfogadásakor megírom a  szerződést és az 50 %-os előlegszámlát. (ebben benne van pontosan mire szerződünk, mennyiért és milyen határidő teljesítéssel.)

3. Kimegyek helyszínre pontosan lemérni a tervezendő területet. Ha az még épülő fázisban van, akkor az építészrajzokat veszem etalonnak és később megyek ki a helyszínre méretpontosításra.

4. Elkészítem az alaprajzi funkcionális kiosztást. Ez mit takar? Bútorozott alaprajzon megmutatom milyen lehetőségei vannak az adott térnek. Általában több verziót készítek

5. Személyesen átbeszéljük az alaprajzi kiosztásokat , mik az előnyeik, hátrányaik és meghozzuk közösen a döntést melyik alaprajzi elrendezéssel menjünk tovább.

6. Burkolatválasztás - előre kinézem a burkolatokat, leszűkítem a kínálatot, így gyors és hatékony lesz a burkolatválasztási találkozónk. 

7. Bútorok anyagainak és szerelvényeinek átbeszélése családias, modern környezetben a bemutatótermünkben. Debrecen Külső Böszörményi út.
Lámpák, textíliák, mobiliák kiválasztására együtt egyeztetett időpontban (max összesen 3 alkalom)

8. Mikor megvannak a designhoz a főbb anyagválasztások elkészítem a munkaközi 3D-s látványképeket , melyeket személyesen beszélünk át és hozunk közös döntéseket.

9. Csak olyan munkát adok ki a kezemből, amivel teljes mértékig tudtok majd azonosulni. A ti ízléseteket, szokásaitokat fogja képviselni! Elkészült referenciamunkáim sokszínűsége a legjobb bizonyíték erre! Szakmai tudásommal abban segítelek, hogy a legjobb döntéseket tudjátok meghozni, a végeredmény harmónikus és funkcionálisan jól működő legyen.
Garantálom, hogy a végeredmény pontosan olyan lesz amilyenre megálmodtátok. 

10. Elkészítem a végleges látványképeket , azok elfogadása után a frontnézeti rajzokat , a kivitelezési terveket is. (egyedi gipszkartonos elemek rajzai, egyedi bútortervek, lámpakiosztási rajzok, burkolatkiosztási tervek stb).
A tervezés kiegyenlítése után elküldöm a kész komplett tervdokumentációt.
A kivitelezés megkezdésekor minden szakembernek 1 alkalommal elmagyarázom a tervdokumentációt, hogy minden világos legyen, de nem felügyelem a kivitelezés teljes folyamatát, kivétel ezek alól az egyedi bútorok legyártása és beszerelése, amennyiben azt a cégünknél megrendelitek.

+1. Műszaki vezetés megbízása esetén órabérben kiszámolom a helyszínen töltött időt.
Ilyenkor én felelek a szakemberek munkájáért! Személyesen a helyszínen beszélem meg a szakemberekkel a kivitelezés menetét és ellenőrzöm a munka minőségét, hogy azok maximálisan a tervek szerint készüljenek el.

lakberendező Debrecen vonzáskörzetében

Referencia: lakberendező Debrecen

belsőépítész által tervezett fürdőszoba

GYAKORI KÉRDÉSEK

Mit kell hozz a személyes belsőépítészeti konzultációra?

MAGADAT

Viccesen erre azt szoktam mondani, hogy magadat. :D De amúgy tényleg az a legfontosabb, hogy az összes döntéshozó ember az első találkozón legyen ott személyesen. Ez megalapozza a kölcsönös bizalmat, megismerlek Titeket, az álmaitokat, szokásaitokat és a dinamikátokat is. :) Ha van alaprajz akkor az szuper kiindulási alap, de ha kész a helyszín akkor úgyis kimegyek személyesen felmérem. Ha még épülőfélben van, akkor meg legalább van egy kiindulási alap. Ha pedig egyáltalán nincs alaprajzod az a legeslegszuperebb mert ez azt jelenti, hogy még a tervezés legelején vagytok és a legjobb időben kerestetek fel ;)

Mit tartalmaz a belsőépítészeti tervezés?

MINDEN TERVET, AMI BELSŐ TEREK KIALAKÍTÁSÁHOZ KELL

A felsorolás nagyon hosszú, de most leírom a listát, aminek az elolvasásába is tutira elfáradsz: D A végére remélhetőleg azt is megérted miért jó befektetés, ha belsőépítésszel együtt indulsz neki a legelejétől a felújításba és az  építkezésbe;) Személyes konzultációkat, alaprajzi térkapcsolatokra verziókat, berendezési elrendezésekre verziókat, falnézeti terveket, falburkolati  terveket,3D-s látványképeket, személyes anyagválasztásokat egyedül, majd a kiválogatott anyagok személyes bemutatását ügyfeleknek a beszerzési helyeken, mennyezetikiosztási terveket, villanyszerelési segédrajzok(kapcsolók, dugaljak, kiállások ledeknek, lámpáknak),burkolatkiosztási terveket, gépészeti segédrajzokat, egyedi bútorterveket pontos külső és belső kiosztási tervekkel, mely alapján bármelyik asztalos kérdés nélkül le tudja gyártani(anyag és szerelvénylisták pontos megadását), mobiliák beszerzési helyeinek listáját, burkolatokra javaslatokat és beszerzési listákat, textiliákra verziókat, kiegészítőkre javaslatokat, megbízható szakemberek ajánlási listáját, helyszíni eligazításokat a szakembereknek.

Mennyibe kerül?

MEGFIZETHETŐ ÖSSZEGBE, AMI MÁR AZ ANYAGBESZERZÉSEKKOR MEGTÉRÜL

Ha megadod a bizalmat nekem, akkor végül pénzügyileg is jobban jössz ki, mint nélkülem és ezt garantálom. A legjobb beszerzési helyeket adom meg, a legmegbízhatóbb szolgáltatókat és szakembereket ajánlom.  A lehetőségeket teljes mértekig ismertetem, legyen bármekkora is a rászánt összeg a felújításra/építkezésre. Így a kemény munkával megszerzett pénzed a legjobban lesz befektetve. A rengeteg stresszről, elrontott munkától, rossz döntések sorozatáról nem is beszélve, amiktől MIND megkíméllek. A végeredmény pedig a te ízlésedet fogja képviselni összehangolt, harmónikus stílusban. Pontos árért keress meg bizalommal :) 

+36 30 413 0360 ando.anett91@gmail.com

referencia: lakberendező debrecen étterem belsőépítészet

referencia: lakberendezés debrecen, családi ház tervezés

referencia: lakberendezés debrecen gardrób és beltér kialakítás

BELSŐÉPÍTÉSZ VAGY LAKBERENDEZŐ? MI A KÜLÖNBSÉG?

Mit csinál egy lakberendező? Lakberendező elfogadott és keresett szakember lett már Magyarországon is. 

A köztudatban a lakberendezés és a lakberendező kifejezések és a mögöttük lévő tartalmak már nem idegenek. Az elmúlt években viszont sajnos egyre több lakberendező kezdi magát belsőépítész címmel felruházni, ezzel is teljes kuszaságot teremtve a fejekben.


Ezt a mondatot érdemes megjegyezned:

„Minden belsőépítész lakberendező, de egy lakberendező se belsőépítész!”


Általános tévhit sajnos az is, hogy a belsőépítész megbízása drágább a lakberendező áraihoz képest, pedig ez egyáltalán nincs így! Merj nyugodtan megkeresni belsőépítész szakembert!

Belsőépítész Kamara a Magyar Építész Kamara tagozata. A belsőépítészeti tagozatban, azaz az országunkban összesen 263 belsőépítész van, köztünk én , mint belsőépítész Debrecen városában. Belsőépítész csak mesterdiplomával, szakmai tapasztalattal és kamarai tagsággal rendelkező tervező lehet, mely teljes mértékig garantáltan megszűri a szakmai hozzáértést. A belsőépítészeti tagozatba való bejutást egy belsőépítész szakmai zsűri dönti el.

A lakberendező általában a mobiliák kiválasztásában , mint például kanapé, asztal, szék várálásodban segít. Dekorációs elemekre ad opciókat lakberendező, valamint  azokra  anyagokra  és színekre ad Neked javaslatokat, amik  összhangban vannak egymással.  Egy  lakberendező nagy hangsúlyt fektet a legújabb stílusirányzatok és trendek követésével. A lakberendező általában kisebb légterek átalakításaiban vesz részt, de persze vannak erre is kivételek.

Hivatalosan az állami beruházásokban és a középületekben csak belsőépítész tervezhet.

Ügyfélként tudom nehéz eldönteni, belsőépítész vagy lakberendező szolgáltatásaira van szükséged.

Az biztos, hogy belsőépítészként bármilyen tervezési feladattal megkereshetsz, legyen szó térkapcsolatok kialakításáról, komplett iroda-üzlet berendezéséről, családi ház kialakításáról, egy kis szoba átalakításáról vagy akár egy egyedi bútortervről.

Nyugodtan keress meg bátran! Minden új tervezés egy új lehetőség, hogy valaki életét szebbé tegyem szakmai tudásommal.

+36 30 413 0360 ando.anett91@gmail.com

belsőépítész referencia: nappali konyha

belsőépítész, lakberendező debrecen referencia: sminkasztal

klasszikus belsőépítészet referencia lakberendezés debrecen

MIT CSINÁLOK BELSŐÉPÍTÉSZKÉNT?

Leveszem a terhet a vállaidról.

Ennek köszönhetően csak az építkezésed / felújításod boldogságot okozó dolgaival kell csupán foglalkoznod és élvezned a jól megérdemelt munkád gyümölcsét. :)

Design, amit tervezek az a te ízlésedet és igényeidet tükrözi.

Mikor megkérdezik mivel foglalkozom és mondom, hogy belsőépítész vagyok rengetegszer jön csípőből ez a 2 válaszreakció:

-" A belsőépítész az olyan mint a lakberendező? "

-" Én nem szeretném ha más döntené el helyettem milyen legyen az otthonom "

Most szeretném az előbbi aggodalmaidat teljesen eloszlatni az alábbi kérdések kifejtésével:

belsőépítészet referencia lakberendezés debrecen: medence

1. HOGYAN TUDOD MEG KI HIVATALOSAN BELSŐÉPÍTÉSZ?

Az Építész Kamara BÉ-azaz belsőépítész jogosultságú aktív tagja. Az én számom BÉ-09-0656 ;) Magyar Építész Kamara weboldalán megtalálod a névsort elérhetőséggel, hogy kik a belsőépítészek. 

Weboldal: eugyintezes.mekon.hu, ahol a Névjegyzék menüpontba ki tudod választani a vármegyét, ahol laksz, Tagozatnál a Belsőépítészet Tagozatot és kidobja a belsőépítészek listáját. Belsőépítészként én az ország egész területére tervezek!

Természetesen engem, mint belsőépítész Debrecen városában, a Hajdú-Bihar Vármegyei Építész Kamara  aktív tagjaként találsz meg.

Hogyan lettem tag?

Az 5 éves egyetemi képzést végeztem el belsőépítész szakon. Budapesten jártam egyetemre, hol az országunk egyetlen egyetemi szintű belsőépítész képzése folyik. Országuk legjobb belsőépítészeitől tanulhattam, amiért rettentő hálás vagyok. 

Szakmai gyakorlat om után lehetett a belsőépítész szakmai bizottság nak beküldenem a munkáimról a tablókat, ami alapján értékelték, hogy tagságra érdemesek vagyok-e. Életem egyik legnagyobb mérföldköve, hogy okleveles mesterdiplomás belsőépítészként a Magyar Építész Kamara aktív tagú belsőépítésze lehetek.

belsőépítész Debrecen: konyhatervezés

2. MILYEN VÉGZETTSÉGE VAN EGY BELSŐÉPÍTÉSZNEK?

Okleveles belsőepítész 5 éves egyetemi végzettséggel rendelkezik.

Diplomám:  Belsőépítész, környezettervező művész

Magyarország legnevesebb és legjobb belsőépítészei oktattak az egyetemen, amiért nagyon hálás vagyok, hogy ilyen nagy szaktekintélyektől tanulhattam:)

belsőépítész Debrecen mesterdiplomás lakberendező debrecen

3.  MIBEN MÁS EGY BELSŐÉPÍTÉSZ EGY LAKBERENDEZŐTŐL?

Belsőépítészként alapvetően elsőként a térkapcsolatokkal, funkcionalitással, ergonómiával, szokásaid-és igényeid feltérképezésével foglalkozom.

Azaz belsőépítészként igyekszem a legjobban megtervezni, hogy mekkora legyen az adott tered, hiszen megismerem teljesen az igényeidet, elkészítem a végleges méretarányos bútorozási alaprajzot. Új építésű ház esetén az a legjobb időzítés, ha akkor keresel fel mikor az építészed. Ebben az esetben az építészeddel együtt találjuk ki Neked a tökéletes térkapcsolatokat, ahol garantáltan a legkisebb ötleted és álmod is elfér majd.

Mindezek után tervezem meg belsőépítészként a stílust, a designt, a színeket és az anyagokat stb. Lakberendezők ebben a fázisban kapcsolódhatnak be hivatalosan a tervezésbe. Belsőépítészként a tervezés legelejétől segítek! ;)

Ebből lászik, hogy belsőépítészt már akkor érdemes megbíznod mikor az építészt, hogy kompromisszummentes legyen tényleg a megálmodott otthonod, munkahelyed, üzleted;) 

Természetesen keress fel bátran akkor is, ha már előrehaladott terveid vannak:

  • Ha már készen vannak a végleges építész rajzok, 
  • Ha már állnak az épületed falai
  • Ha felújítani szeretnéd a már meglévő élettereidet

Belsőépítészként garantálom, hogy kihozzuk az adott térből a maximumot.

lakberendezés debrecen referencia: nappali

4.    MIT TERVEZ EGY BELSŐÉPÍTÉSZ?

Magánszemélyeknek és közületeknek egyaránt tervezek belsőépítészként.

Itt szeretném felhívni a figyelmed, hogy használjátok ki ezt a remek lehetőséget. Nem sokan vagyunk az országban belsőépítészek. Hajdú-Biharban én vagyok az első belsőépítész. Itt vagyok Értetek:)

Hívj bizalommal, hogy hosszútávon értéket adó belső terek ben éld az életed.

Munkahelyed és az otthonod is legyen tökéletesen rád szabva, a Te kényelmedet, igényeidet, szokásaidat, egészségedet és üzletedet szolgálja.

Hivatalosan állami és nemzetközi beruházásokban csak okleveles belsőépítész tervezhet belsőépítészeti terveket, aki kamarai tag is. Ezzel védve, hogy a végeredményt szakmailag kifogástalan legyen és a lehető legjobban szolgálja a közösség érdekeit.

belsőépítészeti tervezés referencia: iroda, lakberendezés debrecen

5. HOGYAN TERVEZEK?

  • Felmérem teljes mértékig az igényedet , szükségletedet. Feltérképezem a nemzetközi és a hazai példákat , s azok  pozitív és negatív részeit. Ezeket a tapasztalatokat felhasználva alkotom meg a lehető legjobb értékeket képviselő tereket.
  • A megbízott építésszel szoros munkakapcsolat ban együtt dolgozok.
  • Meglévő épületnél mindenképp készítek helyszíni felmérés t.
  • A megrendelővel, azaz Veled személyesen találkozok . Megismerem a szokásaid, igényeid és álmaid a szakami kérdéseim által.
  • A megrendelő, azaz Te állsz a tervezés középpontjában, azaz a Te érdeked és álmod az, ami elsőszámú. Belsőépítészként ezeket valósítom meg szakmai tudásommal. Összhangot teremtek, ismertetlek a befektetési lehetőségekről, tájékoztatlak az anyagok tulajdonságairól és azok beszerzési helyeiről.

Mint belsőépítész Debrecen városában, várom kedves megkeresésed az ország egész területéről!

+36 30 413 0360 ando.anett91@gmail.com

belsőépítészeti tervezés abszolút személyre szabva lakberendezés debrecen

ISMERJ MEG JOBBAN

- BEMUTATKOZÁS -

Andó Anett belsőépítész vagyok, 2015.-ben szereztem meg a belsőépítész mesterdiplomát, azóta folyamatosan dolgozom belsőépítészként.

Hajdú-Bihar Megyei Építész Kamara aktív tagja tagja vagyok.

Tervezői hitvallásom, hogy mindig a lehető legjobb szakmai tudást nyújtsam ügyfeleimnek. Mindent maximális odafigyeléssel tervezek meg. Csak olyan végleges tervet adok ki kezeim közül, amellyel ügyfeleim elégedettek, s melyek szakmailag kifogástalanok.
A belsőépítészeti terveim kizárólag az ügyfeleim ízlését és igényeit tükrözik! A ti álmaitokat valósítom meg. Ezt bizonyítják rendkívül színes referenciamunkáim.

Az én feladatom, hogy az álmaitokat kristálytisztává tegyem és olyan terveket készítsek, melyek egységesítik ízléseteket és maximálisan kiszolgálják az igényeiteket. Szakmai tudásommal segítek a tervezési és kivitelezési folyamatoknál meghozni a nektek legjobb döntéseket. 

Szakmai tapasztalatomnak, a folyamatos továbbképzéseknek köszönhetően naprakészen ismerem a piacon lévő termékeket.

Hatalmas előny az is, hogy kivitelezések lebonyolításával is foglalkozom, valamint bútorgyártó családi vállalkozásunknál projektvezetőként tevékenykedem, így konkrétan tisztában vagyok az anyagok tulajdonságaival és áraival is.

Mindezeknek köszönhetően célirányosan tudok tervezni nem csak az igényeiteknek, hanem a pénztárcátoknak megfelelően is.

Nagyon nagy hangsúlyt és időt fektetek a szokásaitok, igényeitek, stílusotok, álmaitok, életstílusotok, hobbitok és munkátok, és persze és ízlésetek megismerésére is. Minden apró részletre kitérek, még olyanokra is, amikre nem is gondolnátok. Amennyiben ezekre a megbeszélésekre ,jó hangulatú igényfelmérésekre őszintén mindent elmondva válaszoltok a siker és az elégedettség garantált!

Kivitelezések lebonyolításában is tudok segíteni!
Az évek alatt szoros kapcsolatban állok olyan kivitelezőkkel, akikkel szívesen dolgozom együtt. Ismeretlen kivitelezőknél is mindig elérem azt a maximálizmust, amit elvárok.

Mindig, minden körülmények között a Ti érdekeiteket képviselem!

Aki ismer, az már tudja, hogy tűzön-vízen keresztül viszem a projektek sikerességét.

Az ügyfeleim elégedettsége elsőszámú szempont!

Ha szeretnéd a felújításodat, építkezésedet jó hangulatban lebonyolítani, mindezt úgy, hogy garantáltan elégedett legyél a végeredménnyel, akkor keress bátran bizalommal!
Igyekszem minden építkezéssel, felújítással járó stresszt levenni a vállaitokról és jó hangulatot biztosítani a tervezési és a kivitelezési folyamatok során.

 06304130360
 ando.anett91@gmail.com
 Debrecen,Külső Böszörményi út 6.,Andó Bútoripari Kft.

lakberendező Debrecen: gardrób

lakberendezés Debrecen: gyerekszoba

lakberendező Debrecen: hálószoba

Süti kezelés beállítása
Mi és partnereink az Ön engedélyét kérjük arra, hogy cookie-kat tároljunk eszközén személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez valamint nézettségi adatok gyűjtéséhez.
Süti kezelés beállítása